Neszebár látnivalók

Neszebár Burgasztól húsz kilométerre található város, melyet a trákok alapítottak, korábbi nevén Messambria. Bulgária egyik legrégebben épült városa, Bulgária egyik legnépszerűbb üdülővárosa csodás látnivalókkal, érdekességgel, rengeteg pezsgéssel. A hajóbérlés szerelmesi is megtalálhatják számításaikat a helyi yacht kikötőben. Igazán látványos óvárossal rendelkezik, ahol igazán romantikus sétákat lehet tenni, az óvárost még a görögök emelték időszámításunk előtt az ötödik században. Tovább emeli a városka fényét, hogy egy félszigeten található, a félszigetet pedig egy bájos kis földnyelv köti össze a szárazfölddel. A városban található műemlék épületek a bizánci stílust képviselik, igazán szép, mondhatni, hogy esztétikus látványt nyújtanak és egy elképesztően romantikus miliőt adnak az óvárosnak.

Az óváros szerencsére az autósok elől elzárt terület, viszont ennek megvan az az átka, hogy ha itt van a szállodánk, akkor bizonyos korlátozásokat sajnos be kell tartanunk. Ilyen korlátozás például az is, hogy külön megállapodás kell az Óvárosba történő behajtáshoz, és ha megérkeztünk le kell tennünk az autónkat, nem flangálhatunk vele, legközelebb, akkor használhatjuk, amikor hazaindulunk.

Az elbűvölően romantikus óváros mellett, található Neszebárban egy Újváros is, ahol a turisták mindent megtalálnak, ami egy tökéletes nyaraláshoz kellhet. Itt a szórakozásé és az élvezeteké a főszerep, egymást érik a remek éttermek, kávézók, teraszok, bárok, és egyéb szórakozóhelyek.

Neszebár látnivalók

Neszebár rengeteg látnivalóval várja az ide érkező turistákat, nem véletlen az sem, hogy az UNESCO Világörökség listájára az egész város felkerül 1983-ban.Neszebár tulajdonképpen Bulgária egyik legszebb és legromantikusabb városkája, igazi óvárosi hangulattal és rengeteg műemlékkel. Az óvárost ma már annyira védelmezik, hogy autóval csak az itt lakók hajthatnak be és az építkezéseket is teljesen leállították, tulajdonképpen az óváros mára már érinthetetlen.

Ahogy a félszigetre lépünk rögtön egy igen bájos látnivalóval találjuk magunkat, ez pedig nem más, mint a törökök által emelt szélmalmok, melyeknek mára már csak a romjait tekinthetjük meg, de így is érdekes látnivalót jelentenek, kevés helyen láthatunk több száz éves szélmalmokat. Kicsit, olyan hatást kelt, mintha ezek a megfáradt szélmalmok őriznék Neszbár városkáját a félszigeten.

Ha tovább indulunk a negyedik illetve ötödik században épült kapubástyákhoz jutunk, melyeken át Neszbár városába juthatunk, valójában inkább ezek mondhatóak a város őrzőinek.

A városkában a vallási intézmények igen jelentős számban képviseltetik magukat, ugyanis ezen a parányi kis területen, összesen negyvenegy templomot tekinthetünk meg. Sokan azt is mondják, hogy a világon itt a legmagasabb az egy főre jutó templomok száma. A leghíresebb templomok a városban: Sztarata Mitropolija , Keresztelő Szent János-templom, Szent István templom, Mihály- és Gábriel arkangyal-templom, Pantokrátor templom, Megváltó templom, Szent Tódor templom, Szent Paraszkeva-templom.

Régészeti Múzeum az óvárosban található, igazán különleges még a középkorból származó ikonokat csodálhatunk meg, emellett antik kerámiákban is gyönyörködhetünk. Érdekes, hogy ebben a múzeumban nemcsak bolgár emlékeket találunk, hanem minden népcsoport aki valaha itt élet Bulgária területén hagyott maga után valamilyen emléket, amit a múzeumban megcsodálhatunk. A bronzkor és a kőkor igazán érdekes anyagokat hagyott maga után.

A Néprajzi Múzeum is a török időkből visszamard emlékeket eleveníti fel.

A Várfalak egy keretet adnak a városnak, igazán romantikus látványt keltenek, ugyanakkor ebből a magasságból páratlan panoráma tárul elénk a tengerre. A városfalon belül kezdetét veszi egy romantikus időutazás, ahol ókori romokat, csodálatos műemlékeket tekinthetünk meg miközben andalgunk a varázslatos szűk sikátorok rengetegében.
Korábban csak szimpla lakóházak voltak, ma már érdekes látnivalót jelentenek, sőt sokak szerint szimbolizálják a várost az elragadó kicsi faházak városszerte.

További utazási célpontok

Velence látnivalók
Helsinki látnivalók
Estepona látnivalók
Provence látnivalók
Dortmund óvárosa
Bohinji-tó
Bologna
Herculaneum
Paphos látnivalók
Siena